SAJTÓKÖZLEMÉNY

Záró rendezvényéhez érkezett a Dunaújvárosi Főiskola nagyszabású, az Európai Unió által finanszírozott tehetséggondozó projektje.

2013/10/11


Az Intézmény 35-ös kollégiumi épületének 001-es előadójában 2013. október 15-én 13:00-kor tartják a „Hallgatói tudományos és szakmai műhelyek fejlesztése a Dunaújvárosi Főiskolán” elnevezésű Európai Uniós forrásból megvalósuló, közel 80 millió Ft összköltségű projekt záró rendezvényét.

 

A rendezvény fő célja, hogy a 2011. szeptemberben megkezdett eddig elvégzett munkát összesítse és kiértékelje, továbbá az elért eredmények fenntarthatóságát elősegítse.

A pályázat megvalósítása során kiemelkedő jelentőséget fordítottak a szakkollégiumi rendszer fejlesztésére, a mentor-diák intézmény megerősítésére, a hallgatók disszeminációs lehetőségeinek maximális kihasználására. A projekt legfőbb eredményei természetesen számokban is mérhetőek. A Dunaújvárosi Főiskolán 2011. évben 40 db, 2012. évben 43 db önálló kutatási témájú TDK dolgozatot készítettek a hallgatók, melyek közül a két év alatt összesen 30 db tudományos munka vehetett részt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Négy tudományos szakmai műhely munkáját szervezték újjá. (Kerpely Antal Computers Szakkollégium; Pedagógiai és Kommunikáció Szakkollégium; Műszaki Szakkollégium; Gazdálkodástudományi Szakkollégium) A programban résztvevő hallgatók és oktatók 15 speciális szakmai, valamint 30 db extracurriculáris képzésen vehettek részt, továbbá 6 nagy rendezvény mellett rengeteg kisebb szakmai nap és tréning segítette tudományos tapasztalatcseréjüket.

Melkovics János a projekt vezetője elmondta: „Alapcélunk volt és a jövőben is az lesz, hogy hallgatóinkat a főiskolai tanulmányok folytatása mellett ösztönözzük a szakkollégiumi mozgalomba való bekapcsolódásra, tudományos diákköri tevékenység végzésre, egyéni képzéseseken és tudományos kutatásban való részvételre. Kiváló, nagy tudású kollégákkal kerülhettem emberi és munka kapcsolatba, hallgatóink bebizonyították, hogy tudnak, akarnak és tesznek is saját gyarapodásukért, boldogulásukért. Jó érzéssel gondolok minden munkatársamra, akikkel együtt dolgozhattam! Köszönöm Mindenki Munkáját!”

A projekt vezetői minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre!

 

Bővebb információ és részletes program: http://szakkollegiumok.duf.hu