A duális képzés országosan 2015/2016. tanévtől került bevezetésre.

A Dunaújvárosi Egyetem az elsők között csatlakozott a duális képzést indító felsőoktatási intézetek köréhez. A duális képzés bevezetésének célja, hogy a hallgatók olyan gyakorlati tudást, szerezzenek a képzés alatt, amelyet a munkaerőpiacra kikerülvén közvetlenül fel tudnak használni, ezáltal többlet - anyagi és egyéb - ráfordítás nélkül a felsőfokú tanulmányok elvégzése után rögtön munkába tudjanak állni.

A képzésben vállalatok vesznek, vehetnek részt gyakorlati helyszínt biztosítva, valamint a képzés egyes részeibe kapcsolódnak be.

A duális képzés érthető módon nem csupán a hallgatók számára előnyös, akik a képzésben való részvétel által kikerülvén a felsőfokú intézményből rögtön munkatapasztalattal rendelkező pályakezdőkké válnak, hanem azon vállalatok számára is, akik a későbbiekben vagy akár már a képzés alatt foglalkoztatják ezeket a hallgatókat, ezáltal biztosítják a munkaerő utánpótlást, a nyugdíjba vonuló szakemberek kiváltását.

Duális partnereink:

A kezdeti időszakban tíz vállalattal sikerült megállapodni, már már partnereink közt tudhatjuk.

EQUICOM Kft.
MÁV Zrt.
BKV Zrt.
DORSUM Zrt.
Rail Cargo Hungaria Zrt.
MÁV-START Zrt.
MÁV Szolgáltató Központ Zrt.
SWICON Zrt.
Johnson Controls Mór Bt.
HANKOOK TIRE Magyarország Kft.
Universitas Service Közhasznú Nonprofit Kft.
ISD DUNAFERR Zrt.
Ecotech Nonprofit Zrt.
GYSEV Zrt.
IntelliFactory Kft.
FCS Group Kft.
BÜTTNER Kft.
KVGY Kft.
VIDEOTON Elektro-PLAST Kft.
KAPOS ATLAS Kft.
ZIEHL-ABEGG Kft.
Balaton Hajózási Zrt.

A Dunaújvárosi Egyetem az első duális tanév 2015/16. szeptemberben hirdette meg. A 2016/17. szeptemberében induló képzésre a duális képzésben résztvevő vállalati partnereink száma az induló tízről huszonkettőre emelkedett. 2016/17. szeptemberében a Dunaújvárosi Egyetemen induló duális képzésre 50 fő adta be a jelentkezését. Ez az előző időszaki jelentkezésekhez képest több, mint 400%-os fejlődést jelent.

Közeljövő terveiben szerepel egy úgynevezett duális képzőközpont létrehozása. Ezzel a fejlesztéssel nem csak a nagy cégeket szeretnék elérni, hanem szeretnék bevonni a KKV szférát is a képzésekbe.