HASIT Dunaújvárosi Egyetem Rektor


A Dunaújvárosi Egyetem szakmentori rendszerét Mentor Oscar különdíjjal ismerték el.

SAJTÓKÖZLEMÉNY
2014. június 11.


A Dunaújvárosi Egyetem 2013-ban a hallgatói sikerességet állította középpontba. Ezt a gondolatot továbbfejlesztve, az addigi intézkedések eredményeire építve belső innovációs folyamatként 2014-ben elindította a Hallgatói Sikerességet Támogató, azaz a HASIT projektet.
Ezzel egy időben cél a hallgatói lemorzsolódás csökkentése volt. A fenti intézkedések eredményeként a kurzust elhagyók száma műszaki, informatika, természettudományi szakoknál 15%-al csökkent.
Az intézmény fő küldetése, hogy életrevaló hallgatókat neveljen, akik megállják helyüket a munkaerőpiacon.
További cél, hogy a hallgatók felkészültek legyenek és bátran meg tudjanak felelni a kihívásoknak.


A HASIT projekt 3 alappillére:

  • I. szakmentori rendszer hatékony működtetése, sikerkritériumok azonosítása
  • II. tanulásközpontú környezet létrehozása
  • III. hallgatói motiváltság növelése


I. Szakmentori rendszer

A szakmentori rendszer azzal a szándékkal jött létre, hogy segítse a hallgatók zökkenőmentes beilleszkedését az Egyetemi életbe, illetve támogassa őket a felmerülő tanulással és tanulmányok folytatásával kapcsolatos problémák megoldásában. A DUE szakmentori szervezete egy funkcióra, a tanulmányi-tanulási tanácsadásra összpontosít elsősorban. Legfontosabb feladat a kiegyensúlyozott, a konfliktusait jól kezelő, magas önismereti szinttel rendelkező szakemberek képzésében való aktív közreműködés, ezért az intézményben minden szakhoz egy szakmentort rendeltek, aki személyesen veszi fel a kapcsolatot a hallgatókkal. A szakmentorok folyamatos, egyéni, személyre szabott tanácsadást nyújtanak a hallgatók tanulási, tanulmányaikkal összefüggő ügyeinek intézésében. A diákoknak lehetőségük van mentor órákon és egyénileg is megkeresni a hozzájuk tartozó oktatót. Jelenleg 22 szakmentor dolgozik a rendszerben. A szakmentori rendszerben a nappali, a levelezős és a külföldi hallgatók is egyaránt részt vesznek. A 2013/2014-es tanévben a programban az összes elsős hallgató részt vett, ami 549 nappalis és levelezős, továbbá 70 külföldi hallgatót jelent. Leginkább az alábbi problémákkal keresték fel a mentorokat: tantárgyteljesítés, igénybe vehető támogatásokkal kapcsolatos ügyintézés, halasztott vizsga, tantárgyütközések elkerülése, kollégiumi problémák.

II. Tanulásközpontú környezet kialakítása

Tanulásközpontú környezet létrehozásakor az intézmény célja az volt, hogy a hallgatók egyrészt ismerjék meg a szakmentori rendszert, másrészt a piacképes tudás átadása érdekében a képzési kimeneti követelményekhez igazítva, a Magyar Képesítési Keretrendszerben (MKKR) meghatározott szempontok alapján fejlesszék a tananyagot. A tantervek és a tantárgyi programok felülvizsgálata és átdolgozása megtörtént. A hallgatók ismeretszerzését elősegítve a tananyagok online formában is elérhetővé váltak, továbbá az előadások Videotóriumba való feltöltésével az Egyetem lehetővé tette, hogy azok bárhol, bármikor rendelkezésre álljanak a sikeres tanulmányok folytatása érdekében.

A tanulásközpontú környezet hatékony működéséhez a képzők ismereteinek bővítése és fejlesztése is hozzátartozik. A HASIT projekt keretében az Egyetemi oktatók módszertani repertoárjának frissítése rendhagyó módon történik. A hagyományos szakmentori tréningek és munkacsoportok mellett a Reality Show-hoz hasonlóan, az önkéntes oktatók munkája ismeretbővítés céljából követhető 1-2 hétig az óra előtti felkészüléstől kezdve a tanóra megtartásán keresztül a hallgatók visszajelzéséig.

A főiskolán a hallgatói lemorzsolódás csökkentése érdekében, a lemorzsolódás tényezőinek meghatározást követően, egy kapcsolódó monitoring (kontrolling) rendszert dolgoztak ki. A rendszer alapjainak (bemeneti adatainak, szempontrendszerének, szűréseinek, mérési és beavatkozási pontjainak) meghatározása és kidolgozása megtörtént, és elkezdődött a rendszer teszt verziójának kifejlesztése, melynek pilot jellegű bevezetése a 2014/2015-ös tanév elejére várható.

III. A hallgatói motiváltság növelése

A szakmentorok további kiemelt feladata a tehetséges hallgatók felkutatása és ösztönzése. Az intézmény célja, hogy hallgatóit minél inkább bevonja azokba a disszeminációs és kutatási, valamint a tanórán kívüli önfejlesztő folyamtokba, melyek révén egyre többen írnak TDK dolgozatot, jutnak ki nemzetközi környezetben tanulmányi versenyekre és adnak elő konferenciákon. Az Egyetem támogatja hallgatóit a sikeres kutatómunkában.


A Dunaújvárosi Egyetem szakmentori rendszerét 2014. februárban Mentor Oscar különdíjjal ismerték el. A Mentor Oscart hagyományteremtő céllal hozták létre olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését. A Magyarországi Coaching Konferencia keretében megrendezett díjazás során a szakmai zsűri azokat ismerte el, akik a legjelentősebb eredményeket érték el a mentoring és/vagy coaching szemléletű vezetés bevezetésében, alkalmazásában vagy terjesztésében. Újdonság volt idén a felsőoktatási kategória, amelyben a kategória különdíját a Dunaújvárosi Egyetem érdemelte ki. A különdíj részeként a szakmentorok számára Skonda Mária június 4-én tartott felkészítő workshopot a főiskolán. A résztvevők hasznos tanácsokat kaptak arról, hogyan támogassák a hallgatókat az önismeret, a problémafelismerés, az alternatívák kialakítása, a jövőkép, a döntés és a hatékony kommunikáció folyamatán.

HASIT sajtótájékoztató   HASIT sajtótájékoztató