Az oktatási rektorhelyettes feladatai többek között, hogy ellátja az Egyetemen folyó oktatási tevékenység koordinálásával kapcsolatos intézményi szintű feladatokat, felügyeli az ügyintézést, az irányítást és az ellenőrzést.

 

A rektor munkáját segítendően, további feladatai közé tartozik:

  • kezdeményezi a szakindítások központi nyilvántartásba vételét;
  • véleményezi a marketing, PR, média és kommunikációs stratégiát a rektor felé annak érdekében, hogy az Egyetem kommunikációja a márkanév – hírnév és pozíció, valamint az identitás – erősítésével a hallgatói létszám megtartását és támogatók szerzését szolgálja;
  • közreműködik a rektorral a Kompetencia Központ szakmai munkája meghatározásában, illetve az Alumni, a Diáktanácsadók, a Karrier Iroda és a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) tevékenységének működtetésében;
  • aktívan részt vesz az Intézményfejlesztési Terv képzési szerkezetre vonatkozó részének összeállításáért és naprakészségének biztosításáért, valamint az abban foglaltak végrehajtásáért;
  • a tudományos és kutatási rektorhelyettessel együttműködve javaslatot tesz az oktatást érintő kutatási stratégiára, valamint a kutatási prioritásokra;
  • oktatási területen elősegíti az Egyetem kutatásaihoz és pályázataihoz kapcsolódó bevételszerző tevékenységet, ennek keretében folyamatosan fejleszti a forrásbevonás, illetve a forrásszerzés lehetőségeit;
  • a tudományos és kutatási rektorhelyettessel, az Ipari-Fejlesztési Központ igazgatójával együttműködve tevékenyen részt vesz a régió és városkörnyéki tudásközpont kialakításában és működtetésében;
  • közreműködik a tehetséggondozás rendszerének (szakkollégiumok, TDK) működtetésében;
  • véleményezi a rektor felé az Egyetem hallgatóinak elhelyezését a kollégiumi férőhelyek kapacitásának erejéig, a tanulmányi időszak alatt, a hallgató eredményes tanulmányi munkájának elősegítése, a szabadidő eltöltésének szervezése és a hagyományok ápolása, illetve a demokratikus elveken szerveződő Kollégiumi Önkormányzat működtetése érdekében felmerülő tevékenységet;
  • javaslatot tesz a rektor és a gazdasági főigazgató felé az oktatás, kutatás, nevelés szakirodalmi-, és tananyagellátás, valamint az önműveléshez szükséges irodalom biztosítására;
  • feladata az Egyetemen folyó oktatási tevékenység koordinálásával kapcsolatos intézményi szintű teendők ellátása, az ügyintézés felügyelete, irányítása és ellenőrzése;
  • az intézmény oktatási tevékenységének fejlesztésére és korszerűsítésére vonatkozó koncepciók kidolgozása és végrehajtásának szervezése;
  • az átruházott jogköröknek megfelelően a munkáltatói jogok gyakorlása;
  • javaslatot tesz a rektor felé – az oktató-kutató szervezeti egységvezetők javaslata alapján − a szervezeti egységekben dolgozó munkatársak munkaviszonya létesítésére, meghosszabbítására, megszüntetésére, megbízási szerződés kötésére;
  • irányítja az intézményi szintű tantervi irányelvek kidolgozását;
  • felügyeli a NEPTUN Hallgatói Tanulmányi, Információs és Pénzügyi Rendszert;
  • kapcsolatot tart az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal;
  • betartatja a Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat előírásait;
  • biztosítja a felügyeleti területén a gazdálkodási lehetőségek és kötelezettségek összhangját;
  • minden olyan feladatot ellát, amivel a rektor megbízza;
  • a rektor által meghatározott módon és körben aláírási, kiadmányozási és utalványozási jogkör gyakorlása;
  • irányítja és felügyeli a szakképzésért felelős terület vezetőjének a munkáját.

 

Oktatási rektorhelyettes

Dr. habil Balázs László