Külföldi diákok Karácsonya.

2006 óta a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda minden évben megrendezi a „Karácsonyi Party” elnevezésű programot a Dunaújvárosi Egyetem külföldi hallgatói számára. A ”Karácsonyi Party” egyben évzáró rendezvény is, mely a hallgatói programok között az egyik legfontosabb.

A műsor hagyományosan egy magyar karácsonyi dal közös éneklésével kezdődött. A program szerves részét képezte a külföldi hallgatók előadásai, elsősorban angol vagy saját anyanyelvű énekkel.

A további programot egy-egy vidám quiz és játékos feladat színesítette.

Végül a Nagyvenyimi Néptáncegyüttes fellépése zárta a rendezvényt. A műsor után karácsonyi süteményes asztal várta a résztvevőket.

Az első külföldi hallgatók 2006-ban érkeztek Dunaújvárosba. A 24 főből álló csapatot az angol nyelvű Műszaki menedzser szakon oktatták. A következő években a külföldi diákok létszáma folyamatosan emelkedett a Dunaújvárosi Egyetemen. Az intézménynek jelenleg közel 200 külföldi hallgatója van, immár 6 angol nyelvű szakon, melyek a Műszaki menedzser BSc, a Gazdálkodási és menedzsment BA, a Mérnökinformatikus BSc, a Kommunikáció és médiatudomány BA, illetve a Gépészmérnök BSc alapszakok. Az alapszakok mellett 2016-tól a Gépészmérnök MSc mesterszak is elindult az egyetemen, angol nyelven.

Jelenleg a Dunaújvárosi Egyetem összes hallgatói létszámának 10%-át a külföldi hallgatók teszik ki, akik 22 országból érkeztek: Kína, Kamerun, Törökország, Azerbajdzsán, Brazília, Zimbabwe, Egyiptom, Jordánia, Tunézia, Elefántcsontpart, Seychelle-szigetek, Szíria, India, Pakisztán, Irak, Marokkó, Líbia, Nigéria, Szerbia, Portugália, és Spanyolország.

A külföldi hallgatók jelentős része költségtérítéses képzésen tanul, de vannak köztük szép számmal, akik a Stipendium Hungaricum, az Erasmus+, illetve az egyetem saját, Study and more ösztöndíjprogramjának keretei között tanulnak az egyetemen.

A Magyar Állam által támogatott Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében kiválasztott diákok 2015 óta érkeznek a Dunaújvárosi Egyetemre. A tavalyi létszámhoz képest 2016-ban 4,5-szer több külföldi hallgató kezdhette meg tanulmányait a felsőoktatási intézményben ennek az ösztöndíjprogramnak köszönhetően. Féléves részképzésben, Erasmus+ ösztöndíjas támogatásban, összesen 15 külföldi hallgató tanul ebben a félévben az egyetemen. Az intézmény brazil partneregyetemeiről pedig három új hallgató is érkezett ebben a tanévben, a Dunaújvárosi Egyetem Study and More ösztöndíjprogramjának keretei között.