Akucs Attila - 1931. május 7. - 2016. november 9.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Akucs Attila folyó év november hó 9. napján, életének 86. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól folyó év november hó 17. napján 13 órakor veszünk búcsút a dunaújvárosi temető ravatalozójában.
Elhunyt Akucs Attila a Dunaújvárosi Egyetem jogelődjeinek legendás hírű testnevelő tanára, aki nagymértékben hozzájárult a fiatal, fejlődő város sportéletének kiépítéséhez. A Testnevelési Főiskola elvégzése után 1956-ban került városunkba a Kerpely Antal Kohóipari Technikumba, ahol tanári munkája mellett 10 éven keresztül a TF gyakorlati oktatás ellátásával bízták meg. Tanítványaival több sportágban is eredményesen szerepelt a megyei és országos középiskolai versenyeken. Miután 1969-ben megalakult a főiskolai kar, okató-nevelő munkáját ott folytatta. Lelkes tanítványaival oroszlánrészt vállaltak az iskola sportpályáinak építésében.
- Részletek
A Dunaújvárosi Egyetem, a 2016. november 7-12. között megrendezett Tudományos Hét keretében tíz külföldi vendéget fogadott Brazíliából, Oroszországból, Azerbajdzsánból és Szlovéniából. A vendégek a partneri együttműködések erősödésének eredményeképpen látogattak el Dunaújvárosba, sokan közülük már negyedik alkalommal vettek részt a rendezvényen.
Az előadásokon és színes programokon - városnézés, kirándulás és különböző találkozók - kívül megbeszélést folytattak
- Részletek
2016. november 11. Péntek
XIII. OGIK Gazdaságinformatikai Konferencia - A generációváltás informatikai vonatkozásai
Helyszín: A épület S01 előadó; I épület 206
9:00 - 10:00 Regisztráció
10:00 - 11:30 Plenáris szekció (A épület, S01 előadó)
11:30 - 12:30 Séta az Egyetemen
12:30 - 13:30 Ebéd
14:00 - 16:30 Szekció előadások (I. épület)
17:00 - 18:30 Kerekasztal beszélgetés az informatikus képzés jövőjéről (I. 206.)
18:30 - Állófogadás
2016. november 12. Szombat
XIII. OGIK Gazdaságinformatikai Konferencia - A generációváltás informatikai vonatkozásai
Helyszín: I épület 206
9:00 - 11:30 Szekció előadások (I. épület)
11:30 - 12:20 Konferencia zárása (I. 206.)
12:30 - Ebéd
- Részletek
2016. november 3-án a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, kiemelkedő tudományos életműve elismeréseként, Eötvös József-koszorúval tüntette ki Verő Balázs Györgyöt, a műszaki tudományok doktorát. Verő Balázs György, a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézet Anyagtudományi Tanszékének professor emeritusa, az acél tulajdonságok feltárása, az új, nagy hozzáadott értékkel bíró acélfajták fejlesztése, továbbá ipari előállítási technológiájuk elméleti megalapozása és kidolgozása terén végzett kiemelkedő jelentőségű kutatásaiért, valamint az anyagtudományi oktatás területén elért, felsőoktatási intézmények által jelenleg is alkalmazott eredményeinek elismeréseként vehette át a díjat.
- Részletek
Összefoglaló a Dunaújvárosi Egyetem 2016. évi őszi Tudományos Diákköri Konferenciájáról
A Dunaújvárosi Egyetemen, 2016. november 9-én, megrendezett őszi TDK konferencián 6 szekcióban összesen 34 előadás hangzott el, melyet 38 szerző, 26 témavezető segítségével készített. A zsűri 17 helyezést és 1 különdíjat osztott ki, Országos Tudományos Diákköri Konferenciára 12 dolgozatot jelöltek.
- Részletek
Tudományos Hét programja november 10. csütörtök:
2016. november 10. Csütörtök
Szekcióülések
Társadalomtudományi Intézet szekcióülései:
Vezető: Dr. Kukorelli Katalin – Intézetigazgató, főiskolai tanár
Vezetés- és Vállalkozástudományi szekció (magyar és angol nyelvű előadások)
Helyszín: Főépület, F326
Szekcióvezető: Dr. Piricz Noémi
Időpont: 2016. november 10. 10:00
- Mikolaj Zgainski: Organising Big Sport Events as a Promotional Tool of Small and Medium-sized Town. Case study: Leszno and FIM SGP/SWC
- Részletek